Nagyon nehezen megy lányomnak a helyesírás. Korábban a beszédészleléssel voltak nehézségei, lehet, hogy ez állhat ennek a hátterében is? Hogyan tudnék neki segíteni, mit gyakoroljunk, ha most második osztályos?
Kedves Mónika,
nagyon jó, hogy figyelemmel kíséri lánya iskolai tanulmányait! Bizony hasznos, ha már a nehézségek felmerülésének kezdetén segítséget nyújtunk a gyermeknek, mert ezzel sok kudarctól megvédhetjük őt.
A második évfolyamon sok előtte nem jelentkező kihívással kell szembenézniük a gyerekeknek. A tanulás bizonyos szempontból katonásabbá válik, a követelmény megnő, ezt erősíti az is, hogy osztályzatokkal kezdik értékelni teljesítményüket. Különbözőek a gyerekek, valakinek a szorzótábla, valakinek a helyesírás, másoknak a megnövekedett olvasásmennyiség okoz nehézséget.
A helyesírás valóban nagy kihívást jelenthet, elsajátítása több éven át tartó folyamat. Sok gyermeknek nem megy egyből, azonban nagyon fontos a kezdetektől figyelmet fordítani rá. A nem megfelelő helyesírás ugyanis a későbbiekben nemcsak magyar nyelv és irodalomból, hanem más tantárgyak esetében is ronthatja a gyermekek teljesítményét.
A helyesírás elsajátításához elengedhetetlen a beszédészlelés megfelelő működése. Nehézség esetén gyakran ennek a területnek a gyengébb fejlettsége áll a háttérben. Bizonyára sok időt és energiát fordítottak és fordítanak a beszédészlelés fejlesztésére, javaslom, hogy továbbra is maradjon a napi rutin része. Szótagolják a szavakat, és közösen számolják meg, hányat tapsolt a gyermek! Mondjon hangokat gyermekének, amikről el kell döntenie, hogy hosszú vagy rövid hangzók-e – jelölheti a lánya papíron ponttal és vonallal, vagy kirakhatja kisebb és nagyobb LEGO-darabokból például. Bontsák hangokra a szavakat: rakjon annyi korongot maga elé, ahány hangból áll a szó!
A helyesírás fejlődéséért ezen túl is sokat tehetnek otthon! Először is nagyon fontos a rendszeres otthoni gyakorlás: hetente 4-5 alkalommal érdemes foglalkozni ezzel a területtel. Nem szükséges hosszú ideig gyakorolni, már 10–15 szó leírása is elegendő lehet alkalmanként. A helyesírást érdemes több oldalról is támogatni – jelentős segítség lehet az olvasás: olvasson minél többet gyermeke, lehetőleg hangosan! Hetente válasszanak ki 10–15 szót, amelyeket nagyobb betűmérettel, esetleg nyomtatva, szókártyákon nézeget a gyermek minden nap – ez kapcsolódjon az iskolában nyelvtanból aktuálisan tanultakhoz. Másoljon a gyermek nyomtatottan írt szavakat a füzetébe írottan! Ezeken felül hetente 3-4 alkalommal legyen otthon is beépítve tollbamondás a mindennapokba.
Amennyiben ennyi gyakorlás mellett év végére sem javul gyermeke helyesírása, mindenképpen érdemes szakembert felkeresniük. Bátran forduljanak szakszolgálatunk területileg illetékes tagintézményéhez! A gyermeke nevelési-oktatási intézményének címe, vagy lakcímük alapján is felkereshetik szakszolgálatunk tagintézményeit! Bízom benne, hogy a következő hónapokban mindannyiuk számára tapasztalható javulást fog hozni lánya helyesírásában a sok befektetett energia és tanulás!
Fotó: Freepik













