Három és fél éves kislányunk Petra az óvodában egy tündér, szeptemberben gyorsan beilleszkedett. Otthon viszont elviselhetetlen dolgai vannak. A legborzasztóbb, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, fejhangon visít, amíg ki nem követeli, amit akar. Én ilyenkor átadom a dolgot a feleségemnek, de tudom, hogy ez nem megoldás. Hogyan kezeljem a kislányunkat?

Kedves Attila!

Kislányuk egészséges alkalmazkodási készségről tesz tanúbizonyságot, hiszen nagyon jól felmérte, hogy melyik közegben, milyen fajta viselkedéssel érheti el leginkább céljait. Az óvodában a szabályok betartásával, otthon az erős hanggal. De komolyra fordítva a szót, számára is, mint minden kezdő kisóvodás számára komoly erőpróba az óvodai élethez való hozzászokás, alkalmazkodás. A közösségben sokkal több inger éri, mint korábban, amikor még idejét javarészt otthon, hozzátartozói körben töltötte. Sokkal több feltehetően a frusztráció, a konfliktushelyzet is, hiszen meg kell osztani a játékait, időre kell megcsinálni dolgokat stb. A napközben felgyülemlett feszültség otthon, biztonságos környezetben jön ki, ami részint természetes jelenség. Petra egyébként még abban az életszakaszban van, amelyet a köznyelv is dackorszaknak nevez. Ez az életkor az énfejlődés fontos állomása. Ilyenkor a gyerekek próbálgatják a határaikat, feszegetik a korlátokat, építik személyiségük fontos részeit. Ebben az átmeneti állapotban a felnőtteken múlik, hogy ne keletkezzenek szélsőséges helyzetek. Ne hagyják a nebulót beleveszni a parttalan indulatkitörésekbe, de ne is törjék le a bontakozó akaratot, önállóságot! A legjobb megelőzni a tudhatóan kényes helyzeteket (tv nézés, fürdés stb.), vagy figyelemeltereléssel, tapintattal segíteni a kis akarnokot. Az biztosan nem szerencsés, ha a gyermek a szülő tehetetlenségét látja. Az ilyen reakció elbizonytalaníthatja, szorongást szülhet, és ezzel beindul az ördögi kör. Ha az édesanya jobban tudja kezelni a szituációkat, beszéljék meg, milyen stratégiát alkalmaz, ami beválik!

Kata lányunk idén érettségizik, de még nem tudja, hol fog továbbtanulni. Kiskora óta szereti a természetet, sokat kirándul még mai is. Biológiából, matematikából a legjobbak közé tartozik a gimnáziumban, a humán tárgyak kevésbé kötik le. Mi mérnök család vagyunk, de nem akarjuk nagyon befolyásolni. Hogy segítsünk neki?

Kedves Katalin!

Bizony sok végzős tanuló számára nehéz időszak ez. Az élet egyik legkomolyabb döntését munka és élettapasztalat nélkül kell meghoznia a fiataloknak, ami valóban nem könnyű. Ilyenkor a család természetesen nagyon szeretne segíteni, a szülők pedig a saját tapasztalataik alapján adnak tanácsokat. Befolyásolni azonban valóban nem szerencsés a pályaválasztás előtt álló fiatalt. A legtanácsosabb a saját megoldásaihoz hozzásegíteni őt. Beszélgessenek lányukkal minél többet, érezze a figyelmet, a támogatást, és hogyan szabadon „kihangosíthatja” saját gondolatait, kétségeit, félelmeit.

Ebben a helyzetben nagyon fontos a kellő önismeret, a személyiség, az alkati adottságok, és képességek minél reálisabb ismerete. Abban is tudják támogatni őt, ha sorra veszik az idevonatkozó szempontokat. A másik fontos dolog a pályaismeret, érdemes minél többet megtudni az adott területről. Ma már nagyon sok információ elérhető az interneten, buzdítsák őt önálló kutatásra! Ilyen felületek például a pályaorientációs portál, az egyetemek honlapjai stb. A továbbtanulási lehetőséget jelentő felsőoktatási, vagy szakképzési intézmények ismerete is nagyon fontos. Nem árt némi munkaerő piaci ismeret sem, hiszen az egyetemi évek hamar elszállnak.

Ami talán a legfontosabb üzenet, hogy ne féljen döntéseket hozni, mert semmi végleges dolog nem történik az életében! A jövő generációinak vélhetően rugalmasnak kell lenni az állandóan változó környezeti feltételek miatt, és fel kell készülniük arra, hogy akár többször is pályát fognak módosítani, hasonlóan ahhoz, mint ahogy lényegesen gyakrabban költözünk, mint, ahogy azt nagyszüleink tették.

Gimnazista lányom színésznek készül. Vannak hanghibái, a légzéstechnikája is fejlesztésre szorul, de nem szeretne logopédushoz járni. Nagyon elszánt, hogy ő egyedül, könyvből fogja helyrehozni a hibáit. Lehetséges ez?

Kedves Sámuel!

Minden bizonnyal nagyon céltudatos, eltökélt lánya van. Minden elismerésem, hogy kamasz létére ilyen bátran ugrik bele az ismeretlenbe és igyekszik mindent megtenni önerőből, hogy színésznek tanulhasson.

A kérdése valóban elgondolkodtató, hiszen a hanghibák javítása logopédus feladata, és a beszédtechnika javításával – aminek része a megfelelő légzéstechnika elsajátítása is – elsősorban logopédusok foglalkoznak. Napjainkban persze egyre több cikk, kiadvány jelenik meg, amelyek abban erősítik meg az olvasót, hogy önerőből, szakember segítsége nélkül is lehetséges ezeket a dolgokat megfelelően elsajátítani. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak olyanok, akiknek ez sikerülhet és sikerül is. Ők rendszerint nagyon-nagyon elszántak, jó megfigyelő készséggel rendelkeznek, amit magukon is eredményesen tudnak alkalmazni, és hosszú időn át, kitartóan foglalkoznak a dologgal. Általában persze azok járnak sikerrel egyedül, akiknél nincs nagy probléma, inkább csak apróbb finomításokra van szükség. Például az artikulációjuk tiszta, a hangképzésük megfelelő, csakúgy mint a beszédritmusuk, és a gyakorlás során csupán a légzéstechnikájukkal kell foglalkozniuk, vagy a levegőkapacitás növelésén kell csak dolgozniuk.

Aki színésznek készül és a hangjával, beszédével szeretné megkeresni a kenyerét, annak nagyon oda kell rá figyelnie a hangképzésre, nem csupán a felvételi előtt, hanem később is folyamatosan ápolnia kell azt. Egy kamasz gyermek estében is azt javaslom, hogy forduljanak szakemberhez. Mindezt persze úgy érdemes tenni, hogy a közben lányát végig támogatja és biztatja a munkára, hiszen óriási dolog, hogy ilyen elszántsággal áll neki az önfejlesztésnek. Viszont érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy egy szakember teljesebb képet lát, akár megbeszélés tárgyát képezheti az is, hogy milyen gyakorisággal találkoznak, és mennyi az otthoni munka. Mindenképpen javaslom, hogy legalább egy felmérés, és konzultáció erejéig találkozzanak logopédussal, hogy lánya és Ön is tisztában legyen vele, hogy mire vállalkozik.

Fotó: Dick Vos

A kisfiam ötéves. A logopédiai szűrésen diszlexia veszélyeztetettséget vettek észre nála. A logopédus emiatt, illetve az artikulációs hibái miatt kétféle terápiát javasolt. A fiam viszont egy éve ugyanezek kezelésére tornára és fejlesztő pedagógushoz is jár. Melyik a fontosabb? Melyiket csinálja tovább?

Kedves Júlia!

Megnyugtató, ha különböző szakemberek ugyanazon véleményen vannak és ugyanazokat a nehézségeket látják fejlesztendő területnek. Nagyon jó, hogy fiával az elmaradásai miatt már ilyen korai életkorban segítségért fordult. A torna és az egyéb elmaradásokat fejleszteni célzó foglalkozások megférnek egymás mellett. A mozgásfejlesztés ugyanis általában nagyon jótékony hatással van mind a részképességek fejlődésére, mind pedig az artikulációra.

Az, hogy a fejlesztő pedagógus milyen felépítésű foglalkozást tart a fiának, illetve hogy a logopédus mit tervez, mindenképpen egyeztetést igényel. Célszerű, ha a két szakember – logopédus és fejlesztő pedagógus – felveszi egymással a kapcsolatot egyeztetés céljából. Ezt akár Ön is kezdeményezheti. A szakemberek általában a gyermek életkorát, terhelhetőségét, az elmaradás mértékét mind-mind figyelembe véve szakszerűen tudnak döntést hozni, milyen terápiákat javasolnak a gyermeknek egyidejűleg. Lehetséges, hogy valóban mind a négy típusú foglalkozást indokoltnak tartják, de az is előfordulhat, hogy egy ideg például csak hármat javasolnak. Bárhogy is döntenek Önnel közösen, időnként érdemes újra és újra végiggondolni, mi a legcélszerűbb javaslat. Hasznos, ha a két szakember a továbbiakban is tartja a kapcsolatot, és fia fejlődése érdekében konzultálnak egymással az elért eredményekről, észrevételeikről.

Ebben a folyamatban Ön a legtöbbet a kapcsolattartás terén teheti, érdemes támogatni a szakemberek együttműködését.

Fotó: Kathy Casssidy

Egy hete elpusztult öreg kutyusunk, aki a család kedvence volt. Nem tudjuk, hogy mondjuk meg Zorkának, ötéves unokánknak, aki nagyon szerette őt. Eddig azt mondtuk, hogy állatkórházban van, de sokáig már nem hitegethetjük ezzel.

Kedves Anna!

Egy házi kedvenc elvesztése nagy veszteségélményt jelent kicsinek és nagynak egyaránt, ezért is nehéz ilyenkor szembesülni a történtekkel, beszélni róla a gyerekekkel. Biztosan tapasztalták már korábban, hogy az ilyen korú gyerekek bár még nem teljesen fogják fel az elmúlás végleges, visszafordíthatatlan voltát, mégis ebben a korban is foglalkoznak a halál gondolatával a maguk módján. Számtalan verzióban találkoznak is ezzel, például a mesékben, különböző történeteken keresztül, a hírekben stb. Az igazság az, hogy nem tudjuk őket megvédeni a negatív élményektől, és nem is kell, hiszen ez is az élet, az életre való felkészülés része.  A szakembereknek az a véleménye és tapasztalata, hogy nagyon fontos ezekben az esetekben is az őszinteség. A gyerekek amúgy is sok mindent megéreznek, ami családjukban, környezetükben történik, még ha racionálisan nem is tudják mindig megfogalmazni érzéseiket. Azt javasoljuk, hogy unokájuknak minél hamarabb mondják el az igazságot a kutyussal kapcsolatban. Mindezt természetesen a kisfiú életkorának, habitusának megfelelő módon tegyék, teret engedve a szomorúságnak, és később valami jövőbeni pozitív dolgot felkínálva, persze nem a kis négylábú helyett, hanem bíztatásképpen és hogy megértse, hogy az élet ezután is folytatódik.

fotó: Ransomtech

Nagyobbik fiam két és fél éves, négy hónapos a kistestvére. Mióta megszületett jellemzően újra babás dolgokat csinál, olyan szokásai vannak, amiket korábban már elhagyott. Az utóbbi hónapban a beszéde is visszaesett, újra értelmetlen babaszavakkal próbálja kifejezni magát. Lehet, hogy elfelejtette, amit korábban már megtanult?

Kedves Iván!

Aggodalomra semmi ok, sok családban előforduló jelenség, hogy a kistestvér érkezése nem várt visszafejlődést okoz a nagyobb gyermeknél. Ez megmutatkozhat a játékban, a szobatisztaságban, sőt alvási nehézségekben, és a beszédben is érzékelhető lehet. Tulajdonképpen ez a reakciója a nagyobb gyermeknek a kialakult új helyzetre. Mindenképpen érdemes figyelni a felvett új szokásokat, és amennyire csak lehet, kezeljék természetesen a helyzetet. Ha a szülők a kistesó születése után is törekszenek arra, hogy a nagyobb gyermek megfelelő személyes figyelmet kapjon, és olyan programoknak is teret engednek, amelyek a nagyobb igényeihez igazodnak, akkor ezek a problémák átmeneti nehézségek lesznek csupán. Néhány hónap alatt a nagytestvér megszokja a megváltozott dolgok rendjét és sikeresen alkalmazkodik a helyzethez. Természetesen a gyermek személyiségétől is nagyban függ, hogy ez mennyi ideig tart, illetve, hogy sikerül-e egyedül megbirkóznia az új helyzettel. Amennyiben érzékenyebb, törődésre jobban vágyó gyermekük van, lehet, hogy pszichológus szakember segítségét is érdemes igénybe venni.

Félelme, hogy gyermeke talán elfelejtette, amit korábban már tudott a beszéd területén, valószínűleg alaptalan. Inkább figyelemfelhívásra használja a babás beszédet, talán éppen azért, mert így az aggódás miatt több figyelmet kap. Javaslom, hogy ne csináljanak ügyet a dologból, mert azzal éppen a nem kívánt babás beszédet erősítik meg nála. Inkább akkor részesítsék nagyobb figyelemben és akkor dicsérjék, ha valamilyen vágyát, igényét, szükségletét korának megfelelő módon fejezte ki. Ezzel a viselkedéssel hozzájárulnak, hogy minél rövidebb ideig tartson a fent leírt állapot és valóban átmeneti jelenségről legyen szó.