Egy vidéki középiskolában tanító, pályakezdő tanár vagyok, egy 25 főt számláló osztály osztályfőnöke. Egyre gyakrabban veszek észre kaparás, vagdosás okozta sebhelyeket egyes diákjaimon, főként a lányokon. Nagyon nehéz velük erről beszélni, és tanácstalan vagyok, hogyan segíthetnék nekik. Az lenne a kérdésem, hogy miért csinálják ezt? Én, mint tanár hogyan tudnék beavatkozni?
Kedves Éva!
A „vagdosás” illetve a bőr kaparása az önsebzés témakörébe tartozik, a probléma mellett valóban nem lehet elmenni. Serdülőkorban sajnos igen gyakori jelenség, az önsebzés egyes kutatók szerint a 11 és 25 év közötti korosztályt érinti a leginkább. Az életkori átlag a tanulmány szerint 13 év, tehát az önsebzés gyakran már az általános iskolában kezdődik!
Az önsebzés eszközei lehetnek: kés, penge, köröm, gemkapocs, rajzszög, vagy üveg, amikkel a gyerekek a karjukat, a bokájukat, a lábszárukat, vagy a csuklójukat sértik meg. Kevésbé gyakori, de előfordul, hogy a törzsön, a felkaron, vagy a belső combokon jelennek meg a sebek. Ahogy Ön is tapasztalja, a serdülő lányoknál fordul elő leggyakrabban az önsebzés, titokban, rendszerint heti egy vagy két alkalommal.
Hogy mi készteti arra a fiatalokat, hogy önmagunkon sebet ejtsenek, arra számos elméletet és indokot találunk. Többnyire valamilyen negatív érzés elől menekülnek a gyerekek: dühösek, haragosak, bűntudatuk van, vagy félnek, szoronganak, esetleg a szégyen gyötri őket. Az önvádlás, önbecsmérlés túlzott fajtája gyakori azoknál, akik az önpusztítás valamilyen módját választják. Az is változó, hogy mi váltja ki ezt a negatív érzést. Előfordul, hogy egy régi, nyomasztó emlék hirtelen felbukkanása, vagy egy aktuális, nehéz helyzettel való megküzdés sikertelensége okozza a kortársakkal való kapcsolatokban vagy a szülőkkel kialakuló konfliktusoknál, esetleg iskolai kudarcnál.
Az önsebzés segít az elkövetőknek megküzdeni a negatív érzésekkel, a fizikai fájdalom eltereli a figyelmet a belső, érzelmi fájdalomról. Az önsebzők arról számolnak be, hogy könnyebben tudnak megküzdeni a vérző csuklóval, mint a bűntudattal vagy a szégyennel, amit éreznek. Rendkívül szomorúan hangzik mindez. Az önsebzők életében előfordultak traumatikus események: nagyon gyakran szexuális bántalmazás, a szülők halála, az otthon elvesztése, gyámság alá kerülés, gyermekkori elhanyagolás. Elég gyakori az is, hogy az önsebzés valamilyen más mentális kórképpel együtt fordul elő (pl. depresszió, evészavarok, szorongás, poszttraumás stressz-szindróma).
Javaslom, diákjait irányítsa mihamarabb megfelelő szakemberhez! A probléma kezelése klinikai szakpszichológus, illetve gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos szakértelmét igényli. Ők tudják megfelelően felmérni a tünetek súlyosságát, és állapítják meg a pontos diagnózist, illetve az ennek megfelelő terápiás tervet is ők állítják össze. Amennyiben az önsebzés mellett felmerülnek öngyilkossághoz kapcsolódó gondolatok, úgy haladéktalanul irányítsa diákjait a legközelebbi kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályára!
Az alábbi ingyenes hívható elérhetőségeken éjjel-nappal lehet segítséget kérni:
116-123 (Lelki Elsősegély Szolgálat)
116-111 (Kék vonal, Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat)
06-1-322-1896 (Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály)
Fotó: Anthony Kelly