A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének tájékoztatása a 2017. évi, köznevelést érintő törvénymódosítás kapcsán arról, hogy a Taigetoszt a törvényre hivatkozva emlegetni „ütős”, de szakmaiatlan és ízléstelen.
Köztudott, hogy a Taigetosz Spárta közelében álló hegy, ahová a városlakók az életképtelennek ítélt újszülöttet kitették. A bizonyára kevéssé ismert, hogy a „kitétel” azt jelentette, „adtak neki egy esélyt” – így akinek nem volt gyermeke, elvihette a kitett újszülöttet és felnevelhette. Az dokumentumok szerint csekély számú újszülöttet ért utol így a halál. Mert mindig voltak, akik esélyt adtak az életre.
A köznevelést érintő törvénymódosítás vitáinak kereszttüzében – több más kérdés mellett – az ún. beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség miatt megsegítést és ellátást igénylő gyermekek/tanulók állnak, akiknek életesélyeit valójában semmiféle veszély, mai szóhasználattal fogalmazva jogsérelem nem fenyegeti.
A megnevezés (BTM) egy nehezen, differenciálatlanul értelmezett, a nemzetközi szóhasználatban nem létező ellátási kategóriát jelöl, amelyhez – problémafeltáró vizsgálaton alapuló szakértői véleményt követően – mindeddig gyakorlatilag ugyanolyan jogosítványok társultak segítségnyújtási formaként, mint az ún. sajátos nevelési igényű, a köznevelési törvény által definiált csoportokba sorolt tanulók esetében. A „megsegítés” legproblematikusabb eleme bizonyos tantárgyi teljesítés esetében az értékelés és minősítés alóli felmentés kérdése volt. A jelenlegi törvénymódosításban (a szerencsétlen elnevezéssel illetett „Taigetosz-törvényben” ez került kivezetésre. Átmeneti jelleggel érvényessége továbbra is, 2018.augusztus 31-ig fennáll, azaz akinek eddig megítélték, előnyeit élvezheti. De azt is tudni kell, hogy „nehézségeinek” ismeretében a fejlődéséhez szükséges fejlesztési segítség a jelzett határidőn túl is biztosított a számára, ami esély a fejlődési hátrány leküzdésére, hiányosságok pótlására, a sikeres társadalmi beilleszkedésre.
A BTM-es tanulók abban a szerencsés helyzetben vannak, mégha „nehézségeik” a fejlődés bizonyos szakaszaiban tehertételt is jelentenek, hogy problémáik leküzdhetők a környezettől (óvodától, iskolától, fejlesztőpedagógiai munkától, családtól ) kapott támogatások hatására, illetve a korábbi kedvezőtlen környezeti feltételek módosulásának eredményeként, s valójában az ellátórendszer legkevésbé problémás, egyértelműen pozitív fejlődési tendenciát mutató alanyai. Képesek tanulni, ismeretet elsajátítani, elvárásokhoz alkalmazkodni, azoknak megfelelni, fejlődésük pozitív irányú. Magasabb iskolás korban érettségi, felvételi vizsga esetén azonban felmentésük miatt valójában hátrányteremtő helyzetbe kerülnek, korábbi mentesítésük korlátaiba ütközve nem tudnak képességeiknek, szándékaiknak megfelelően továbblépni. Felsőoktatásba lépve például – a SNI tanulókkal szemben – nem tudnak plusz pontokat érvényesíteni.
A törvénymódosítást ellenzők körében sokat hangoztatott diszlexia, diszgráfia, az ún. „disz-jelenségek”, a köznevelési törvény értelmében az ún. „egyéb pszíchés fejlődési zavar” (másképpen speciális tanulási zavarok) csoportjait alkotják, és sok esetben összemosódnak az akadémiai tanulást nehezítő más tényezőkkel, az olvasás, a helyesírás,a számolás és az írás elsajátításának hátterében álló egyéb zavarokkal. Az ellátási kategóriába sorolásnak nem véletlenül feltétele a szakértői vizsgálat, a komplex állapotfeltárás. Diagnosztikus szempontból ugyanis az a tanuló, aki az állapotfeltáró vizsgálatok alapján képességzavarai, speciális szükségletei miatt felmentést, mentesítést igényel, állapotának súlyosságára való tekintettel sajátos nevelési igényű, s ennek megfelelően gógypedagógiai ellátásban részesül.
Az ún. ellátási kategóriák (BTM és SNI) e két formája tehát nem keverhető össze. Az oktatás nem megfelelő voltára, nem megfelelő tanítási módszerekre, a törvénymódosítás „óriási pusztítására” hivatkozni szakmaiatlan állítás. A BTM-es tanulókat ugyanis – a nyomonkövetéses vizsgálatok alapján – eredményesen lehet tanítani, differenciált megsegítésük alapvetően nem törvényi szabályozás, hanem pedagógiai mesterség kérdése.
A törvénymódosítás előkészítése különböző szakmai szervezetek képviselőinek bevonásával, tapasztalataik hasznosításával, konszenzust követő döntés alapján, szakmai érvek mentén történt, hogy a sokat – és nem egyszer jogosan bírált – hazai közoktatás fejlődése e lépéssel összefüggésben is pozitív irányba mozduljon el. A mentesítés/felmentés kivezetéséről szóló végső döntés egy alternatíva mentén született: (1) most történjen meg és ezt követően kerüljön sor a köznevelési rendszer fentiekkel összefüggő problémáinak rendezése, vagy fordítva: (2) először kerüljön sor a feltételrendszer javítására, majd a kivezetésre. A szakmai tapasztalatok és több szakmai szervezet közös álláspontja alapján a MAGYE (is) az első változat mellett foglalt állást annak tudatában, hogy a segítségnyújtás különböző lehetőségeivel összefüggő kérdések rendezése komplex intézkedési terv kidolgozását feltételezik.
A fejlődés és fejlesztés hatékonysága a köznevelési és felsőoktatási rendszer különböző elemeinek szükséges változását vonják maguk után. Ebben többek között a hazai és nemzetközi szakmai terminológia, a diagnosztikus rendszerek összehangolása, a diagnosztikus eszközrendszer továbbfejlesztése, a differenciáló pedagógia szemléletének és gyakorlatának alkalmazása, a pedagógus továbbképzési lehetőségek szélesítése, a többségi pedagógia és a gyógypedagógia szakembereinek eddigieknél szorosabb együttműködése, a szülők segítése, a speciális tudástartalmak többségi pedagógiába történő innoválása, a gyógypedagógusképzés feltételeinek javítása, a hallgatói és oktatói létszámkérdés rendezése egyaránt meghatározó szerepet játszik.
A MAGYE a fentiek mellett a törvénymódosításnak azt a pontját is támogatta, hogy vezetői döntés alapján legyen lehetőség gyógypedagógiai szakképzettséggel nem rendelkező pedagógusok jogszerű foglalkoztatására készségtárgyak (ének-zene, rajz, testnevelés, valamint a kerettantervekben szereplő, tantervileg egyenértékű tantárgyak (pl. informatika, technika, etika) esetén az értelmi fogyatékos tanulók nevelését-oktatását végző speciális gyógypedagógiai intézményekben. A szakmai konzultációk, tereptapasztalatok megerősítették a döntés pozitív jellegét. Célja nem a gyógypedagógus-szakképzettség fellazítása, a pálya értékeinek kisebbítése, a tanulók „veszélyeztetése” volt. Nem zárja ki – a kétségkívül anyagi konzekvenciákkal járó – újabb diplomaszerzés lehetőségét, de a jogszerű alkalmazás lehetőségének biztosításával megnöveli az intézményvezetői felelősséget. A speciális intézményekben jelenleg is dolgozó, szakképzett pedagógus kollégákat benntartja a rendszerben olyan tantárgyi területeken, amelyekre a gyógypedagógus kevéssé készül fel szakmai képzése folyamán. S mindemellett az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az integrált oktatásban részesülő értelmi fogyatékos és egyéb sajátos szükségletű tanulók – gyógypedagógus támogatása mellett – a többségi pedagógus közreműködésével vannak jelen az iskolai közösségekben. A pedagógusszakmák közötti tehát sokszínűen együttműködésnek kell megvalósulni a köznevelés rendszerében.
A MAGYAR GYÓGYPEDAGÓGUSOK EGYESÜLETE a továbbiakban is készen áll arra, hogy szakmailag átgondolt döntések mentén a törvénymódosítást előkészítő munkacsoportban, – együttműködve a társszervezetekkel, – segítse a törvényalkotás munkáját, a megoldásra váró köznevelési és felsőoktatási feladatok megvalósítását. A Taigetosz szakmaiatlan hangoztatása helyett inkább a t.a.n.í.t.a.n.é.k legyen a közös törekvés alapja.
Gereben Ferencné sk.
a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke
2017. június 10.
