A kamasz lányom mostanában sokszor mondogatja, hogy depressziós. A barátnői is így beszélnek magukról. Ő gyakran befordul, nem akar beszélgetni, néha egész nap csak fekszik, és azt mondja, nincs kedve semmihez. Ugyanakkor néha nevet, barátnőzik, posztolgat is. Nagyon aggódom de honnan tudhatom, hogy tényleg nagy a baj, vagy ez csak kamaszos hangulat?
Kedves Ila,
ez a kérdés sok szülőben felmerül és teljesen érthető az aggodalma. A mai kamaszok nagyon sokat használják a „depressziós vagyok” vagy „szorongok” kifejezéseket, gyakran szinte köznyelvi fordulattá váltak ezek a súlyos állapotokat leíró szavak. Ez részben jó hír, hiszen azt jelzi, hogy a lelki egészségről ma már mernek nyíltabban beszélni a fiatalok. Ugyanakkor éppen ez az, ami megnehezíti a szülők dolgát, hiszen nehéz tudni, hogy hogyan lehet kiszűrni, hogy mikor van szó valódi szenvedésről, és mikor csak egy átvonuló hangulati hullámról, amit a hormonális változások, iskolai stressz vagy baráti drámák váltanak ki?
Fontos tudni, hogy a kamaszkor természetes velejárója az érzelmi hullámzás, a bezárkózás, az identitáskeresés, és az, hogy időnként a világ értelmetlennek, az élet pedig túl soknak tűnik. A kamasz agy biológiailag is átalakul, az érzelemszabályozásért felelős területek még fejlődés alatt állnak, ez megmagyarázza a hirtelen hangulatingadozásokat, a mély érzelmeket, a „minden vagy semmi” gondolkodást. Ezzel együtt viszont az is igaz, hogy a kamaszkori depresszió valóban létezik, és sajnos gyakran nem ismerik fel időben.
A különbségtételben segíthet, ha nemcsak azt figyeljük, mit mond a gyerek, hanem azt is, mennyire tartós és mennyire átható a megélt nehézség. Egy rossz nap mindenkinél előfordul, de ha egy kamasz tartósan, legalább két héten át lehangolt, érdektelen, bezárkózó, ingerlékeny vagy közönyös, ha elveszíti az örömre való képességét, ha nem akar találkozni senkivel, vagy ha olyan mondatokat mondogat, mint „minek ez az egész?”, „úgysem számítok”, akkor érdemes komolyan venni a jeleket.
A viselkedéses változások is árulkodók lehetnek. Ha a gyerek alvási szokásai hirtelen megváltoznak (túl sokat vagy túl keveset alszik), ha hirtelen romlik a tanulmányi eredménye, ha feltűnően visszahúzódik vagy elveszíti a motivációját az addig szeretett tevékenységei iránt, akkor ezek a jelek mind utalhatnak arra, hogy többről van szó, mint hangulati ingadozásról. A depresszió nem mindig látványos sírás vagy szomorúság formájában jelentkezik; sokszor csendes befelé fordulás, vagy épp állandó feszültség és ingerlékenység jelenik meg a serdülőknél.
A szülői odafigyelés mellett az is fontos, hogy legyen lehetősége a kamasznak beszélgetnie valakivel. Nem kell kihúzni belőle semmit, de segíthet egy egyszerű, együttérző mondat, mint: „Látom, hogy most nehéz neked. Ha szeretnél beszélgetni, itt vagyok.” Ha nem akar megnyílni, az nem baj, a lényeg, hogy érezze, hogy nem nyomás nehezedik rá, hanem jelenlét. A bizalom sokszor nem azonnal alakul ki, de ha nem hagyjuk magára a nehéz időszakokban, akkor idővel megnyílhat.
Ha a szülői aggodalom erős, vagy a tünetek több héten át fennállnak, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Egy klinikai szakpszichológus vagy gyermekpszichiáter segíthet abban, hogy megkülönböztessük, az adott helyzet átmeneti és a fejlődés természetes része, vagy pedig szükség van célzott segítségre.
A legfontosabb, hogy ne bagatellizáljuk, amit mond, de ne is ijedjünk meg tőle túlságosan. Vegyük komolyan a szavait, érdeklődjünk, legyünk mellette, és ha kell, kérjünk segítséget. A kamasz nem mindig tudja elmondani, hogy bajban van, de ha érzi, hogy van, akire számíthat, az már önmagában egy kapaszkodó. És sokszor ez az első lépés a kilábalás felé.
Fotó: freepik
