A karcsú testideál hatása a várandósság időszakaszaiban – Kutatásismertetés

Várandósság - testkép

Kutatásismertetés

A karcsú testideál hatása a várandósság időszakaszaiban

Hargitai-Müller Mária Klaudia

 FPSZ 2. Sz. Szakértői Bizottsági tagintézmény

A kutatásom során több tényező mellett vizsgáltam, hogy a várandósság alatt és azt követően az anyaság formálódásával egyidejűleg miként alakul a nőiség megítélése, illetve, hogy a korunkra jellemző túl sovány testideálnak milyen hatása van a nőkre ezekben az életszakaszaikban.

A különböző kultúrákban és korokban másképpen vélekednek a női és férfialakról, azaz arról, mi számít ideálisnak, mely formát tartják a legkívánatosabbnak, a legvonzóbbnak. Évszázadokon át a kövér, telt alak számított kívánatosnak, ami a jóllét, anyagi biztonság, termékenység, anyaság fogalmaihoz kapcsolódott (Szabó, 1996).

A női test vonzóságának a vélekedéséről jelentős változások tapasztalhatóak: mint látható korábban a testideál az anyai – illetve reprodukciós – szerephez kapcsolódott, ami a telt, gömbölyű idomok elérését jelentette. Ezzel szemben ma a túl sovány, karcsú, lineáris alakot és alacsony testsúlyt tekintik a nyugati társadalomban az ideális női testnek (Bereczkei, 2008).

Korunk nőideálját többek között az is szemlélteti, hogy a korán érő lányok a testükkel elégedetlenebbek, míg a későn érők elégedettebbek az átlagnál, mivel az utóbbiak jobban közelítenek a fentebb leírt ideálhoz. A fehér és a fekete nők között is különbségek mutatkoznak. A fehérek számára a vonzerőt és a szépséget a soványság jelenti, s sokkal elégedetlenebbek a testükkel (a karcsúbb testalakot tekintik az ideálisnak) a fekete nőkhöz képest. A fejlett társadalmakban a nők körében megközelítőleg általános jelenséggé vált a negatív testkép.  S amint a fekete nőkre a nyugati normák és értékek hatnak, onnantól náluk is általánosnak mutatkozik a karcsú alak idealizálása és a testtel való elégedetlenség.  Mindez a magyar nők esetében is megmutatkozik, elégedetlenek a testrészeikkel, alakjukkal, és nagy a különbség az ideálisnak vélt és aktuális alakjuk között (Szabó, 1996).

Ezt mutatja be Czeglédi, Urbán és Rigó (2009) kutatása, melyben elhízott személyeket vizsgáltak. Eredményeik szerint a nők a saját nemük számára a karcsúbb alakot tekintik ideálisnak a férfiak választásához képest. Sokkal vékonyabb alakról hiszik azt, hogy a másik nem számára vonzó, mint amit a férfiak valóban preferálnak, ami a nők esetében valószínűleg fogyásra való nyomást idézhet elő.  Emellett az észlelt testméreteiknél vékonyabb alakot tekintenek ideálisnak mind magunk, mind a saját nemük számára. Mindez azt mutatja, hogy korunk karcsú testideálját internalizálták, vagyis nagy távolságot látnak az észlelt és az ideális testalkatuk között, ezen belül a saját testméreteiket nagyobbnak látják, mint a vágyott alakjukat (ami a vékonyabbat jelenti), vagyis nagy én-énideál diszkrepanciát élnek meg, ami negatív testképhez vezethet.

Mindez a testképre ható szociológiai tényezőkkel állhat összefüggésben, ezen belül a médiának jelentős befolyása lehet, mivel kizárólag vékony, vonzó és fiatal nők képeit jelenítik meg, mellyel az átlagos nők naponta szembesülnek, s ez bennük bizonytalanságot, csökkent önértékelést okozhat, illetve a testükkel való elégedetlenséget (Szabó, 1996).  Ez az irreális test- és szépségideál, amit a médiumok közvetítenek, a fentebb leírt szelfdiszkrepancián keresztül hat a saját testtel való elégedetlenségre (Lukács, 2008).

Czeglédi és munkatársainak (2009) további eredménye, hogy a testsúly szintén kockázati tényezője a negatív testkép kialakulásának, viszont a korunk karcsúságideáljának internalizálása az elhízás mértékénél jobban előre jelzi a testtel való elégedetlenséget.

Következésképpen felmerül a kérdés, hogy hazánkban, amikor a nők várandósak lesznek, s így testüknek reproduktív funkciója kerül előtérbe, mennyire van rájuk hatással az átlagos nőkre vonatkozó karcsúságideál vagy e tekintetben a korábbi elvárások érvényesülnek, s reprodukcióhoz kapcsolódó gömbölyűbb, kövérebb idomokat tekintik ideálisnak. Mivel ebben az életszakaszban várható, hogy a nő nem tekinti magára nézve ideálisnak a jelenlegi szociokultúrális standardot, mivel ekkor a karcsúság nem jelenik meg elvárásként velük és így önmagukkal szemben (pl. Zahorick és mtsai, 2000), s a soványság irányába ható társadalmi nyomás is fellazulhat (pl. Davies & Wardle, 1994).

A jelen vizsgálat viszont ennek az ellenkezőjét igazolta (Hargitai-Müller, 2015). Az eredmények szerint a vizsgált személyek a várandósságuk minden időszakában és szülésüket követően egyaránt saját alakjukat nagyobb méretűnek észlelik az önmaguk számára ideálisnak vélt alaknál, a velük egy életszakaszban lévő átlagos nők számára ideálisnak tartott alaknál, és a férfiak számára vonzónak vélt testméretnél, ezt a várandósság száma nem befolyásolta. Mindez azt jelenti, hogy a kismamák korunk karcsú, túl sovány testideáljának nemcsak tudatában vannak, azt el is fogadják, és érvényesnek vélik önmagukra vonatkozóan.  Ez pedig azt mutatja, hogy a kultúránk karcsúságideálját ekkor is internalizálják.

Ausztrál kutatások a kismamákra vonatkozó médiaüzeneteket vizsgálták, melyekben kimutatták, hogy a médiában a várandós testet szexuálizálják, vonzónak tűntetik fel, és nem az anyaszereppel összefüggő képében ábrázolják (Roth és mtsai, 2012). Továbbá gyakori, hogy ábrákkal illusztrálják, hogy a várandós és szülés után lévő nőknek milyen karcsúnak kellene kinéznie (pl. Gow és mtsai, 2012). Jelen információim szerint hazánkban még nem végeztek erre vonatkozó kutatásokat, viszont a vizsgálati eredmények azt sugallják, hogy a kultúránkban hasonló üzeneteket közvetíthet a média és a társadalom a várandós személyek testképére, mivel a vizsgálati személyek a várandósságuk időszakaiban, és a szülés után egyaránt érvényesnek vélik önmaguk számára a karcsúságideált, illetve internalizálják azt. Következésképpen ezen szociokulturális standardok olyan erősek lehetnek, hogy még e specifikus életszakasz, amikor elvárható, illetve elfogadott lehetne, hogy a nő „nagy” legyen (pl. Skouteris és mtsai, 2005), sem lazítja fel azokat.

Tehát a várandósság és az azt követő időszak nem hozható kapcsolatba a karcsú testalakra vonatkozó ideálok fellazulásával. Ennek jelentősége, hogy ez negatív hatással lehet több tényezőre, úgymint a nők pszichés jólléte; csökkentheti a női önértékelés mértékét; negatív testkép, káros evési szokások, evészavar kialakulásához vezethet, mindez pedig hosszú távon fennmaradhat. Mehta és munkatársainak (2010) a kutatása kimutatta, hogy azok a kismamák veszélyeztetettek a leginkább a túlzott súlynövekedésre, akik a sovány testméretet tekintik ideálisnak.

A vizsgálati eredmények alapján fontosnak vélem, hogy ezen ideáloknak való megfelelésen lazítsunk, s a kismamák felé azt az üzenetet közvetítsük, hogy fogadják el testi átalakulásaikat, testméreteik növekedését, és ezzel egyidejűleg éljék át azt az anyaságukat, ami ősidők óta a termékeny, húsosabb idomokat, mint ideálokat jelentette.

fotó: J.K. Kaliff

Irodalomjegyzék:

Bereczkei, T. (2008). Evolúciós pszichológia. Osiris, Budapest.

Czeglédi E., Urbán, R., Rigó, A. (2009). Elhízás és testképpel való elégedetlenség. Magyar Pszichológiai Szemle, 64(2), 313-336.

Davies, K., Wardle, J. (1994). Body image and dieting in pregnancy. Journal of Psychosomatic Research, 38(8), 787-799.

Gow., R., W., Lydecker, J., A., Lamanna, J., D., Mazzeo, S., E. (2012). Representations of celebrities’ weight and shape during pragnancy and postpartum: A content analysis of three entertainment magazine websites. Body Image, 9(1), 172-175.

Hargitai-Müller, M. (2015). A női testkép változása a várandósság alatt és azt követően, egy longitudinális kutatás tükrében. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomkutatási Kar, Pszichológia Intézet, Budapest.

Lukács, L. (2008). A nemiszerep-váltási krízisek és az evészavarok összefüggései. In Túry, F., Pászthy, B. (szerk.), Evészavarok és Testképzavarok. Pro Die Kiadó, Budapest.

Mehta, U.J., Siega-Riz, A., & Herring, A.H. (2010). Effect of body image on pregnancy weight gain. Maternal & Child Health Journal, 15, 324–332. National Institutes of Health. (1998). Clinical guidelines on the identification.

Roth, H., Homer, C., Fenwick, J. (2012). „Bouncing back”: How Australia’s leading women’s magazines portray the postpartum „body”. Women and Birth, 25(3), 128-134.

Skouteris, H., Carr, R., Wertheim, E. H., Paxton, S. J., Duncombe, D. (2005). A prospective study of factors that lead to body dissatisfaction during pregnancy. Body Image 2(4), 347–361.

Szabó, P. (1996). Testkép és zavarai, test-orientált terápiák. Psychiatria Hungarica, 11(3), 311-325.

Zahorick, M., Romeoville ILRomeoville, Webber, V. (2000). Postpartum Body Image and Weight Loss. New Beginnings, 17(6), 156-59.