Beilleszkedési problémák első osztályban

Elsős lett a kislányom, de nagyon nehezen megy neki a beilleszkedés. Minden reggel szorong, nem akar iskolába menni, és úgy érzem, nem találja a helyét a közösségben. Ez normális? Meddig tart ez az állapot, és mikor kell segítséget kérnem?

Kedves Mária,

a beilleszkedés az első osztályosok számára összetett, érzelmileg intenzív folyamat. Az óvodából való átlépés nemcsak a napi rutin megváltozását jelenti, hanem egyben egy újfajta szerepbe való belépést is: a gyermek már „iskolás”, amihez új szabályok, új kapcsolatok, és új elvárások tartoznak. Sokan ezt izgalommal, kíváncsisággal fogadják – mások viszont szorongással, visszahúzódással, sőt akár ellenállással is reagálnak. Egyik sem “jó” vagy „rossz” reakció – csak különböző alkalmazkodási út.

A gyerek, aki eddig jól érezte magát az óvodai közegben, hirtelen olyan helyzetekkel szembesül, ahol kevés a játék, több a szabály, hosszabbak a tanulási egységek, és nehezebb spontán módon barátkozni. Az iskolában való eligazodás nemcsak fizikailag, hanem szociálisan is több időt igényel. Teljesen természetes, ha gyermeke a korábbiaktól eltérően kezd viselkedni az első hetekben: bizonytalan, visszahúzódó vagy éppen indulatosabb.

Szülőként az a legfontosabb, hogy ne siettesse ezt a folyamatot! A beilleszkedéshez biztonságra, kiszámíthatóságra és elfogadásra van szükség. Segíthet, ha otthon rendszeresen beszélgetnek a napjáról – nem faggatózva, hanem nyitott, kíváncsi érdeklődéssel. Ne csak azt kérdezze meg, hogy „Mi volt az iskolában?”, hanem inkább ilyesmit: „Volt valami, ami ma egy kicsit jobb volt, mint tegnap?” vagy „Láttál valami érdekeset a szünetben?”.

Érdemes megerősíteni az önbizalmát a sikerélmények tudatosításával, akár apró dolgokban is: „Ügyes voltál, hogy szóltál a tanító néninek!”, „Nagyon tetszett, ahogy rajzoltál ma!”. Ezekkel az üzenetekkel azt erősítjük benne, hogy meg tudja állni a helyét az új helyzetben, még ha most nehéznek is tűnik.

A tanítóval való rendszeres kapcsolat is sokat segíthet. Érdemes visszajelzést kérni arról, hogyan viselkedik a gyermek a közösségben, látják-e ők is a nehézségeket, és van-e valamilyen konkrét helyzet, ami különösen megterheli a gyermeket. Gyakran az iskolai viselkedés sokkal kiegyensúlyozottabb, mint amit otthon látunk, hiszen otthon mer igazán „leereszteni”.

Ha a beilleszkedési nehézségek 6–8 hét után sem enyhülnek, vagy egyre kifejezettebbé válnak (pl. állandó reggeli sírás, alvás- vagy evészavar, szociális visszahúzódás), akkor érdemes konzultálni az iskolapszichológussal. Egy rövid beszélgetés vagy néhány találkozás sokat segíthet abban, hogy gyermeke érzelmileg is meg tudjon érkezni az iskolába.

A beilleszkedés nem egy pillanat, hanem egy folyamat. Ha a gyereke azt érzi: elfogadják ott, ahol éppen tart, nem sürgetik, hanem támogatják, akkor idővel biztonságban fogja érezni magát. Kitartást és türelmet kívánunk ehhez a közös úthoz Önöknek!