Éjszakai bepisilés

Négyéves kisfiam majdnem minden este bepisil még. Mi lehet ennek az oka?

Kedves Zsuzsa!

Aggodalomra nincs semmi oka. Az ilyen korú gyermekeknél ez még igen gyakorinak mondható. A legtöbb csemete mire iskolába megy, éjszakára is teljesen szobatisztává válik. A szobatisztaság az idegrendszer, illetve más szervek, szervrendszerek, test-lelki folyamatok érettségétől függ. Régen, a megfelelő ismeretetek hiányában már egészen kicsi gyereket is bilire szoktattak úgy, hogy idegrendszerük erre még nem volt érett. Ma már sokkal toleránsabbak vagyunk ebben a kérdéskörben is. Szakmai tapasztalatok szerint, a hétéves gyerekek esetében például tízből egy még bepisil éjszaka. Legyenek tehát türelemmel, megértéssel. Fontos, hogy a kisfiú semmilyen negatív, minősítő, megszégyenítő reakciót ne tapasztaljon ezzel kapcsolatban sem. Saját maguk megnyugtatására kérhetnek a gyermekorvostól vizsgálatot, hogy a szervi okokat kizárják, esetleg konzultálhatnak szakemberrel (pl. a szakszolgálat pszichológusával), hogy milyen módszerekkel érdemes segíteniük a gyermeket, és mi az, amit mindenképpen tanácsos elkerülni.

Fotó: Michael