Mit kezdhetünk a körömrágással?

Kislányom, aki 6 éves és az iskolakezdés előtt áll, rágja a körmét. Már kipróbáltam minden interneten található praktikát, de nem vált be, továbbra is tövig rágja a körmét. Úgy olvastam, hogy ennek pszichés háttere is lehet. Tudna segíteni, mit tegyek, hogy abbahagyja?

 

Kedves Erika!

A körömrágás olyan tünet, amit nem minden szülő vesz komolyan, csak legyint egyet és a gyermeke rossz szokásai közé sorolja, pedig a szorongás egyik jele, és már egész kisgyermek korban elkezdődhet. A hátterében félelem, a kiszámíthatóság hiánya, a szülők elvesztésének problematikája állhat. A gyermek számára ilyenkor a saját teste nyújthat megnyugvást, abba tud kapaszkodni, hiszen az mindig kéznél van. Amikor olyan lelki nehézséggel küzd, amivel nem tud megbirkózni, előfordulhat, hogy elkezdi rágni a körmét, rágcsálja a haját, vagy a bőrét. Ezzel a pótcselekvéssel tudja megnyugtatni magát. Ahhoz a gondolathoz, hogy elveszíti a gyermek a szüleit aprónak tűnő, ismétlődő események köthetőek, mint amikor például a szülő nem tartja be az ígéretét, nem ér időben oda az óvodába, iskolába, elmaradnak a beígért programok. Az óvodából az iskolába való váltás kihívásai is állhatnak a háttérben, hiszen ekkor a megnövekedett elvárásokat stresszesnek élheti meg és mivel kevesebbet mozognak az iskolások, így könnyebb pótcselekvés segítségével levezetni a feszültségét. Fontos tudniuk, hogy tiltással, büntetéssel, egyéb szerekkel nem szüntethető meg a probléma, hiszen a lelki folyamatokra ezekkel az eszközökkel nem lehet pozitívan hatni. Ha ezekkel a módszerekkel a tünet meg is szűntethető, gyermeke a feszültséget elfojthatja, ami később erőteljesebb tünetek, viselkedészavarok formában köszönhet vissza. A szeretett személyek megnyugtató jelenléte, testi közelsége, elérhetősége lehet ilyenkor az egyik legnagyobb segítség. Mutassa ki gyermekének, hogy szereti, és hogy mennyire fontos Önnek, a kicsik számára az ölelés, puszilgatás, a viszontlátás öröme tud a legmegnyugtatóbb lenni. Biztosítson gyermekének más módot a feszültség levezetésére: a rendszeres mozgás, és a sport kiválóan alkalmas tevékenységek erre. Segítsen gyermekének megnevezni érzéseit és mutasson mintát, Ön milyen módokon tud felülkerekedni félelmeim, szorongásain! Ha kislánya körömrágása nem szűnik meg, esetleg erősödik, keressen fel pszichológust. Ha kényszerbetegség tüneteként jelentkezik, a probléma mindenképpen terápiás segítséget igényel.

Fotó: Robert Corr