Három gyermekem van, a legkisebbnél a szem-kéz koordináció fejlesztését javasolták az óvodában. Hogyan tudnám ezt otthon megtenni? Nagyon leterheltek vagyunk, nincs időm fejlesztésekre járni a gyerekekkel.
Kedves Zita!
Remek, hogy az óvodapedagógusok ilyen alaposan figyelemmel követik gyermeke fejlődését és szükség esetén szólnak Önnek az elmaradásról! Ez nagyon alapos munkára vall.
A szem-kéz koordináció a grafomotoros készségek közé sorolható. Fejlesztése során a szem fixáló mozgásának kialakítása a cél, ami a későbbiekben a sorkövetésnél például nagyon lényeges, hiszen mind az olvasásnál, mind az írásnál, mind pedig a számolásnál szükség van rá. Azt, hogy szakember segítségére van-e szükség, a gyermek vizsgálatát követően lehet megállapítani. Ez a terület – a szem-kéz koordináció – azonban otthoni keretek között is sok és játékos tevékenységgel fejleszthető, érdemes kipróbálni! Nagyon jók erre a célra azok a feladatok, melyek cél-kontrollt kívánnak, mint például a csipeszelés, vágás, az összerakós játékok, vagy a célba dobás. A tárgyak útjának szemmel követése vagy a képek „olvasása”, sorok követése is fejlesztő hatású.
Bátorítom, hogy legalább tanácsadás erejéig keressen fel szakembert és kérjen ötleteket a szem-kéz koordináció fejlesztéséhez, hiszen tényleg rengeteg játékos feladat létezik, amivel otthon is fejleszthető ez a terület. A gyermek elmaradásának alaposabb kivizsgálása azonban célszerű az ajánlások előtt.
Fotó: Jimmy Quick